2020. május 27.

Videojátékok, pacik és boszorkányság

Sziasztok!
 Ma egy olyan bejegyzéssel érkeztem amit már elég régóta tervezek. Mióta a korona átvette a mindennapjaink felett az irányítást a legtöbben igyekszünk kreatívak és produktívak maradni. Nos ezzel az elgondolással indultam neki én is pár hónapja a napjaimnak utána pedig megakadt a szemem valamin az egyik facebookos csoportban.
 Egy páran talán tudjátok rólam, hogy pár éve játszom a Star Stable Online játékkal, ahol sikerül kiélnem a lovak iránti rajongásom. Az sem titok, hogy egyszer már egy fanficbe is belekezdtem ami a játék alaptörténetét használja fel. Mindenesetre mondhatjuk úgy is, hogy eléggé a szívemhez nőttek a pixel pacik. Ezért természetesen jelen vagyok számos SSO csoportban és követem a rajongói és eredeti oldalakat. Bár maga a játék főként a fiatalabb korosztályt célozza meg, ettől függetlenül a közösségben nem újdonság ha velem egykorúak és idősebbek is megfordulnak. Így találtam rá, a Menedéknek hála, a Jorvik Divined felhívására.


 Mit takar a Jorvik Divined?

 A Jorvik Divined egy nemzetközi fan projekt ami számos művészt, írót, fordítót stb. foglalkoztat.
 A fent említett játék motívumait, történetét és tulajdonát használja fel - ami miatt természetesen jelenleg is megbeszélések folynak a svéd cég jogi képviselőivel.
 Maga a projekt tavasz elején indult és azóta is folyamatosan zajlik a munka.
 Egy 40 lapos jóskártya paklit készítünk, amely a Tarot-ra épül. Emellett dolgozunk egy könyvön is hozzá amely nem csak a kártyák jelentését, különböző használatát, de a nem annyira kicsi csapatunk munkásságának is emléket állít.
 Maga a projekt közel 19 nyelven lesz elérhető.

Milyen egy ilyen projektben dolgozni?

 A discord-on szinte a nap minden szakában talál az ember valakit, ami nem is csoda, hisz a világ különböző pontjairól gyűltünk össze.
 Szerencsémre számos remek művésszel találkozhattam a projekt keretein belül. Mindenki nagyon tehetséges és segítőkész. Tipikusan az a csapat akikkel jó együtt dolgozni.
 Természetesen a projekten kívül is számos témában segítőkészek és jó elbeszélgetni velük. Ráadásul nagyon elfogadóak is. A legnagyobb meglepetést talán pont az okozta, hogy a bemutatkozónkban kérték, hogy említsük meg az általunk használt személyes névmásokat is. Itthon ilyennel ritkán találkozik azért az ember, nem?

Mit kell róla még tudni?

Minden hétfőn live-stream-et tart a projekt vezetőnk Amelia a youtube csatornánkon, itteni idő szerint 22 órakkor.
Június 15.-én mutatjuk be a műveket először. - (social media)
Június 4-Július 2. között Rúna Bingó-t tartunk amin kisorsolunk 5000 SC-t. (Star Coin - játékbeli pénznem)
A megjelenés valószínűleg Július elején lesz. - Angol megjelenés Július 2.
A social media felületeken minden héten új hírekkel várunk mindenkit.
A magyar csapat 5 fővel erősíti a projektet. - Ezúton is szeretném megköszönni Beza-nak, Evy-nek, Vandusnak és Lia-nak a közös munkát. Eszméletlenek vagytok!
Jómagam fordítóként vagyok jelen. Vandussal közösen felelünk azért, hogy a kártya paklihoz tartozó könyv magyar nyelven is elérhető legyen.
35 művész, közel 20 fordító, 3 lektor, 3 tesztelő, egy író, 2 projektmenedzser dolgozik a projekten. Azaz több, mint 60 fő.
Moonchild Tarot Deck - Smokey Spells LLC

Tarot? Tarot. 

A tarot kártya eredete ismeretlen. Vélhetően Keletről származik, cigány jövendőmondók, egyiptomi mamelukok és mór hódítók terjeszthették el Európában. Az első írásos feljegyzés a kártya létezéséről 1442-ből, vagy 1390-ből származik.
 Már régóta a jövendölés egyik legnépszerűbb formája. A kártyalapok jelentése és értelmezése azonban nagyon is függ az egyes kártyajósoktól. A jóslások néhány fajtája aleatórikus, véletlenszerű, vagyis a jóslásban használt elemek esetleges kiválasztásán múlik. Az aleatórikus szó a latin kockajátékos szóból ered, mivel a legegyszerűbb jóslási forma a kockavetés.
 A kártyajóslás minden fajtájában szerepel a kérdező – aki tanácsot kér egy kérdés felvetésével – és a jövendőmondó, aki megadja a választ. A kártyákat kirakhatja a kérdező is, és a jós is. E tekintetben nincs egységes vélemény, mivel ez függhet az alkalmazott módszertől is. A legfontosabb azonban az, hogy mindkét fél a kérdésre koncentráljon, mert egy komolytalan vagy pontatlanul feltett kérdés hasonlóan pontatlan választ eredményezhet.
 Aki kártyavetést tanul, az egyben megtanulja az álomfejtést is, hiszen a szimbólumok azonosak. A lapok számozva vannak, úgyhogy a számmisztika is hozzátartozik a tarot ismeretanyagához. Minden egyes kártyalap egy-egy alkotás, mely művészi értékkel bír, tehát a képek elemzésére is lehetőséget adnak. (Wikipédia)

Nos remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket és esetleg ti magatok is nyomon követitek majd a projektet.
Üdv. Majra

2020. május 12.

A holnap küszöbén


Motívum(ok): tündérek, négyszögletű kerekerdő
Inspiráció: Egy HongKong-i lánnyal „penfriend”-ek vagyunk, akinek küldtem egy képet a házunk előtti ligetről. Azt mondta olyan, mintha tündérek laknának benne.

 A félhomályban alig mozgott valami, egyedül a szellő mozgatta a lombokat és a virágoskertek növényeit. A szürke fátyolként elterülő köd lassan ucsúdni kezdett az utcákból. A villanyoszlopok fénye még halványan pislákolt az utak mentén. Lassan a madarak is az új nap csodáiról kezdtek dalolni.
 Az emberek vagy aludtak még vagy a kávé zamatos illatát szívták testükbe, hogy reményt öntsenek az újabb napba. Ezek a reggelek voltak azok, mikor a csodák történtek és a békés pillanatokat átadták az örökkévalóságnak. A négyszögletű kerekerdő tündérei ilyenkor bújtak elő, hogy segítsék a környezetüket átlendíteni a holnap küszöbén. Mikor még az éjszaka andalogva elindult, hogy helyet adjon egy új, reménnyel teli holnapnak.
 Az erdő lakói ilyenkor járták végig a falut, hogy harmatot gyűjtsenek és áldást szórjanak az emberek terményeire, jószágaira és gyermekeire.  Olykor ugyan kénytelenek voltak zeg-zugokban megbújni, nehogy a munkába igyekvők észrevegyék őket.
 Minden reggel ugyanaz, ahogy az éj véget ért és egy új nap ébredt a világra, ők útra keltek. Már régóta ezt csinálták. Már nem is emlékeztek lassan milyen régen kezdődött ez az egész. A századok során az emberek egyre kevesebbet gondoltak rájuk és lassan elfelejtették őket. A hajnali apró csodákat, mikor összeért a föld az éggel, már teljesen természetesnek vették. Mindezek ellenére, az erdő gyermekei nem tehettek mást, csak folytatták hagyományaikat. Mert bár az erdő fölöttébb megfogyatkozott, és az utak szélén eldobált szemetet gyakran hozzájuk vitte a szél, még így is. Nem tehettek mást, mint tiszta szívből szeretni azokat a balga embereket és segíteni őket. Még akkor is, ha szépen lassan, de méregbe fojtották őket.

2020. május 10.

Bejelentés

Sziasztok!
Szerintem a cím így is elég árulkodó, szóval nem kertelem a dolgokat. Esetleg észrevehettétek, hogy a fejezetek a Zúzmarából és a Kulcs a szívedből lekerültek az oldalról. Mindez azért történt, mert saját blogot kap mindkét történet. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a blogom a fiók mélyére vagy a kukába kerülne. Szimplán csak megváltozik a tartalma. Inkább novellák, versek, esetleg cikkek lesznek elérhetőek.
 Aki szeretné követni a két történetet, az az alábbi két oldalon teheti meg:



Üdv., Majra

2020. február 21.

Plátói


 A megannyi viaszgyertyaláng apró fényjátékok százait vetette a teremre. Mindeközben aranyárba öltöztette a múltkor fali freskóit. A lány ámulva figyelte mindezt, ahogyan körbesétált a hatalmas teremben. Hatalmas szoknyáját alig bírta átpasszírozni az emberek között, ahogy a keskeny ösvényeken lavírozott az úri klikkek mellett.  Bár számtalan tekintetett vonzott, ráadásul nem is feltétlen a modortalan viselkedése miatt, sorban menekült a táncfelkérések elől. Táncrendje üresen tátongott, mégis minden jóvágású fiatalembernek azt füllentette, hogy betelt, talán máskor, vagy egy másik körben táncolhatnak.
 A valóság azonban fölöttébb egyszerű volt. A lány nem azért hagyta nagynénjének, hogy heteken át kínozza etikettel, táncórákkal és egyéb felesleges és borzalmas intrikákkal, hogy egy letűnt kor aranyozott szobrait és már - már szemérmetlenül meztelen angyalkákat bámuljon, magasságos áhítattal miközben puncsot kortyolgat. Az ég szerelmére még a fűzője is szorosabb volt a kelleténél, hogy beleférjen ebbe a hatalmas báli ruhába, amiben úgy érezte magát, mint egy óriási pipacs, ami akkorára duzzadt, hogy lassan felrobban. Az egyetlen ok, hogy az este minden kényelmetlenségét hajlandó volt elviselni az Ő volt.
 Persze a férfi az ígértek ellenére késett, vagy szimplán meggondolta magát. Mily naiv volt a leány részéről, hogy ily epekedve várta őt, hogy ennyi mindent eltűrt, csak azért, hogy akár csak egy pillanatra is láthassa. Bár még így is nagy ellenvetést válthatna ki, ha odamenne hozzá társalogni, még ha felkérné táncolni. Tánc. Az ő szíve választottjával. Egy pillanatra a terem közepére siklott a tekintete, ahol megannyi pár forgott elegáns és kecses mozdulatok társaságában. Elképzelte, ahogy az úr meghajol előtte és kezét nyújtva a legkecsesebb módon, szinte a tömeg közepére repülnek. Mindenki őket csodálná, ahogy mesébe illő módon keringenének a zenészek szimfonikus dallamaira.
Persze, a lány tudta, hogy ez soha nem lesz több puszta képzelgésnél.  A férfi ugyanis egy nála majd húsz esztendővel idősebb agglegény volt. Bár híres volt eszéről és jó modoráról, a köztük lévő korkülönbséget igen nehéz lett volna lenyomni a nagyközönség torkán. Ami azt illeti, már így is keringtek pletykák, miszerint az úr egy gyengébb pillanatában megejtette a szende leányzót. Persze az emberek éltek haltak a pletykálkodásért. Minél szaftosabb, annál érdekfeszítőbb.
 Természetesen a pletykák csak pletykák. Még a lánynak is el kellett ismernie, hogy a szíve választottja soha nem lehet az övé. A realitás minden ábrándos pillanat után tőrt döfött a szívébe. Azzal is számolt, hogy a férfi nagy valószínűséggel a legjobb esetben is csak a húgának tekinti. Ilyenkor sokszor álomba sírta magát, esetenként azzal vigasztalta a vágy marta szívét, hogy hamarosan újra látja őt. Édes, lopott órák voltak azok mikor a férfi egy csésze tea vagy kávé mellett könyvekről, utazásról és nyelvekről beszélgetett vele. A leány észre sem vette, de egyik pillanatról a másikra ezek a magasröptű diskurálások lettek szíve legnagyobb kincsei. Lehet szimplán csak azért, mert semelyik másik férfi nem kezelte így még. A legtöbb udvarló csupán addig jutott még megdicsérte a ruháját, a szépségét esetleg hallotta énekelni a szalonban és attól olvadozott. Ilyenkor mindig úgy érezte magát, mint a kalickába zárt fülemüle. Viszont amikor Ővele volt, úgy szárnyalt, mint aki sose ismert mást, mint aki képtelen lenne újra a földön járni.
 Még saját szívét sanyargatta észre sem vette az újonnan érkezettet. Persze nem volt nehéz visszatérnie az álmodozásból, ahogy a tömeg felélénkült az érkezésére. A leány szíve kihagyott pár ütemet, sőt mintha a tüdejéből is kiszorult volna a levegő, a gyomrában pedig végtelen piruettbe kezdtek a fránya pillangók. Teljesen ledermedt, mikor tekintetük találkozott. Ez a férfi már jó ideje ellopta a szívét és a lány szeme láttára tette zsebre. Már sejtette egy ideje, hogy szíve elrablója tisztában van vele, hogy mekkora hatalma van felette. Azonban a leány sem gondolta volna, hogy ennyire a bűvöletébe keríti. Örömmel játszotta a marionett – bábút, aki úgy táncolt, ahogy épp mestere szerette volna.
A férfi határozott léptekkel indult felé, hárítva minden beszélgetést vagy táncfelkérést a lehető legudvariasabban. A lány azt sem tudta, hogy ott maradjon, elbújjon, vagy esetleg lökjön félre mindenkit egy táncért. Bár utóbbira, mint módszerre nemigen volt szükség, az eredményt a nélkül is ajándékba kapta.
 - Hölgyem! – szólította meg – Szabad egy táncra? – Kezét felé nyújtotta és várt a válaszra. Valószínűleg mindenki őket figyelte, de kétsége sem volt afelől a leánynak, hogy nem emiatt tűnt olyan melegnek a terem. Mivel hang nem akart kicsusszanni a torkán így kezét lassan az övébe csúsztatta és hagyta, hogy a táncoló párok közé vezesse.
 Az egyik kezével megfogta az övét még a másikat a hátára csúsztatta. Apró bizsergés futott végig a lányon az érintéstől és talán a képzelete játszott vele, de mintha a férfin is hasonlót vett volna észre, mikor kezét a vállára rakta.  Minden egyes lépésükkel, mint ha a terem az összes bálozóval, szabállyal és elvárással megszűnt volna. Csupán ketten keringtek a saját világukban. Egy pillanatra képes lett volna eladni a lelkét az ördögnek, ha élete hátralévő részét a karjaiban tölthetné. Mégis tudta, hogy önzőség és vágy vezérelné kérését, azokkal pedig a férfi szíve nem lelne boldogságra. Még ha valaha is belegondolt szíve választottja, hogy viszonozza érzéseit, akkor is tudták mindketten, hogy ez nem a helyes döntés. Bár a szíve majd belehasadt tudta, hogy el kell engednie. Lehet, a szívét sose kapja vissza, de nem is bánta. Inkább rá bízta élete végéig, de többet nem engedhette meg magának a gyenge pillanatokat.
Azonban a mai este más volt. Ez volt az utolsó, mikor hagyta, hogy szíve örömöt leljen eme lopott pillanatból. Holnaptól már ő maga az elvárásoké lesz, messze vágyai tárgyától. Szíve pedig ott fog lapulni a férfi zsebében élete végéig. Igen, holnaptól talán feláldozza egész élete boldogságát, ma azonban még kiélvezi a férfi karjaiban töltött utolsó pillanatot is.

2019. július 3.

Kulcs a szívedhez

Fülszöveg:


"Azt halottam játékos típus vagy. Szóval játszunk. Bolondítsuk egymást édes kis beszégetésekkel, melyek néha vitákba torkollanak. Beszélgetéseinket hol a felkelő nap, hol az ékszakai égbolt megannyi izzó csillaga köszöntse. Sétáljunk együtt a naplementében, miközben halkan kuncogunk egymás nevének becézésén. Randevúzzunk és ismerkedjünk meg egymás barátaival. Fogjuk egymás kezét. Csókoljuk és öleljük egymást. Aki először beleszeret a másikba.... veszít."

Egyetlen pillanattöredék. Egyetlen esély a múlt átírására. Egyetlen kulcs ami a szívet nyitja.

2018. augusztus 28.

Mikor már saját kihívásba kezdek - avagy Retró kihívás!

A blogon már láthattatok két kihívást, az egyik az Alternatív érettségi arra szolgált, hogy kicsit megismerjetek engem és a múltamat, a mostani nyári Tag-es kihívás pedig az én kicsit sem érdekes nyaramat foglalta össze. De pontosan mit is értünk kihívás alatt? Itt a wikiszótárt hívom segítségül:

kihívás (főnév)
Példa mondat: Nagy kihívás volt számára az új projekt.
1. az, ami próbára teszi az ügyességünket, képességünket vagy hozzáértésünket.
Eredet [kihívás < kihív + -ás (főnévképző)]





Azért mindenkinek be kell látnia, hogy ebben az egészben körülbelül annyi lehetett a kihívás, hogy időt szántál rá és gépeltél, netalán kerestél a több ezer kép közül egy oda illőt, ami neked is tetszett. Valahogy az embernek nem ez kellene, hogy legyen a kihívás. Épp ezért szemét leszek veletek, és megpróbálok elindítani egy kihívást ami tényleg KIHÍVÁS. Mi lenne ennek a lényege? Kicsit megdolgoztatnánk író barátainkat, a kreativitásukat és nem mellesleg írói kézségüket. Mire akarok én kilyukadni? A kihívás során megadok nektek három számot, ti pedig drága kihívottak írtok rá egy songficcet. Szemét vagyok? Talán. Félre értés ne essék, én csak egy kis játék lehetőséget kívánok, az más, hogy ki él vele. Na de akkor lássuk a dolgok menetét.

Szabályok/Menetrend:
  1. Köszönd meg a kihívást annak aki kihívott! (Tudom, hogy alap dolog, de attól tartok jobb ha leírom.)
  2. A kapott számok közül (egy a 70'-es egy a 80'-as egy pedig a 90-es évekből) választassz egyet, amire írsz egy jelenetet, egypercest, novellát, a bátrabbak akár felhasználhatják egy fejezet megírásához is. Csak fontos, hogy jelöld meg a kihívást!
  3. Válassz te is három dalt a fent leírtak alapján.
  4. Hívj ki öt embert.
  5. Ha kész a történeted légyszíves küld el nekem! (linkeld chatben, keress meg facebookon stb.)



Na ez azért már inkább kihívás nem? Na de nem akarom senki idejét vesztegetni. Jöjjenek a jelöltjeim. *ördögi kacaj*



  • Giger, a Grace Kelly után úgy érzem, ebből nem maradhatsz ki.
  • Szia Petra! *integet*
  • Drága Maja azt hitted megúszod, igaz?
  • Lily téged sem hagyhatlak ki a jóból!
  • Thea most csak azért is megidézlek ide! Őszintén kíváncsi lennék mit tudsz ebből kihozni. 
A többiek se búslakodjanak, akinek van kedve nyugodtan csatlakozhat, ha nem is most egyszer kénytelenek lesztek. *muhahaha* Jó szórakozást mindenkinek! És mielőtt el nem felejtem, az ihletbombák.






Ó azok a 70-es évek!



Ó azok a 80-as srácok!


Ó, hello 90-es évek!



Üdvözletem,


The Sunshine Blogger Tag

Már megint anyaszomorító írópalánta vagyok, mert egy újabb kihívást és nem részt kaptok. Kihasználva a nyár utolsó napjait kaptok egy kis visszaemlékezést. Köszönöm a kihívást Hallósy Kincsőnek, remélem nem okozok csalódást!

SZABÁLYZAT: 
1. Köszönd meg a díjat annak, aki megjelölt.
2. Válaszolj a kérdéseire.
3. Írd meg, hogy milyen terveid vannak az idei nyárra.
4. Jelölj meg 5 bloggert.
5. Bombázd meg őket Te is 5 darab kérdéssel.

1. Voltál/mész nyaralni a nyáron? Ha igen, hova?
Nem nem voltam és nem is megyek, egy órára lakom a Balatontól és elég sok fürdő van a közelünkben, bár idén se jutottam el fürdeni a zuhanyzón kívül máshova.

2. Mit szeretsz a nyárban?
Nincs suli, délig alszom, többet tudok írni/olvasni/sorozatozni (elméletben), többet lehetek a kutyáimmal, több időm van önmagamra és a barátaimra (szintén elméletben).

3. Vannak kifejezetten kedvenc nyári olvasmányaid/filmjeid/zenéid?
A nyári playlist inkább jellemző rám, pl.:

4. Ha nyaralni mész, inkább lazulsz vagy elindulsz felfedezni mindent a közeledben?
A helyzet a következő: én szívem szerint turistáskodnék, a többiek pedig inkább csak pihennének. Épp ezen 1-4 arány miatt lehetetlen kivitelezni a dolgokat.

5. Jársz fesztiválokra?
Ami azt illeti, sosem voltam egyen sem. Koncerten igen, de nem fesztiválon. Majd egyszer.

A nyaramra vonatkozó tervek hellyel - közzel bejöttek. Kész az 50 órám fele, kijavítottam a Zúzmarát *próbáltam*, visszatértem a blogger világba, túl vagyok három néptánc fellépésen, és sikerült összehozni egy találkozót barátnőmmel. Utóbbiért aranyat érdemlek, mert nagyon elfoglalt egy leányzó.

*Dobpergés* Jöjjön az én öt kérdésem:
  1. Szerinted mi az abszolút kötelező nyári film, amit mindenkinek látnia kell?
  2. Csatolj egy nyári örökzöld slágert! (Ne legyen fiatalabb a 90'-es éveknél!)
  3. Mi lenne az álomnyaralásod?
  4. Hol nem jártál még Magyarországon belül kirándulni/nyaralni ahová szívesen elmennél?
  5. Rakj ki egy képet magadról ami idén nyáron készült.
Kabai Krisztina, Thea Blanchet, Alexandra Lia Smith, Maja Tankwell és Nadin Tinger ezennel kihívlak titeket egy kis nyári tag-re. Várom a válaszaitokat!